A gazdaság újraindítása – tanácsadói szakaszban a pályázatok

Ne a hajadnál fogva húzd ki magad – ennél egyszerűbb, ha pályázol!

Pandémia, avagy az esetlenek botladozása

32 éves tanácsadói működésünk okán már megengedhetjük olyan konklúziók megfogalmazását is, amelyek egy 1-2 éve indított tanácsadó cég számára – elsősorban a rutintalanság miatt – talán kérdőjelezhetőek. Mi úgy látjuk, hogy az európai uniós csatlakozásunk évtizedei alatt az előtte soha nem látott mértékű gazdasági erő frissítéséhez jelentős, de csak a rátermettek által elérhető külső erőforrás-bevonásra nyílt lehetőség. Együttműködve a Controll Holding Zrt-vel, barátságot és szakmai szövetséget jelentő pályázatírókkal és cégekkel, korán felismertük ezt a tényt és ma már nem elcsépelt és nem támadható gondolatunk és szlogenünk az alábbi:

„Minden projektünkhöz pénzt is viszünk!”

 

Pályázatok, lehetőségek és megvalósítások

Az előző gondolatok mentén kell felidéznünk a 2020-as évet, amely a rendszerváltás időszakát tekintve a 4. válságkezeléses év volt. Az előző három alkalommal már megtanulhattuk, hogy a tulajdonosoknak, cégvezetőknek egy szervezet- és folyamatfejlesztéssel foglalkozó tanácsadó cég szájából naponta legalább tízszer el kell, hogy hangozzék az alábbi mondat: „pénzügyi és működési tartalékaid saját folyamataidban vannak”.

Büszkék vagyunk arra, hogy teljes tanácsadói kapacitással dolgoztunk az elmúlt évben is, hiszen ahol a fent idézett gondolat nem talált pozitív fogadtatásra, ott elegendő volt azt jeleznünk, hogy viszünk pénzt pályázat útján és mozdulj előre, fejlessz és előzd meg a konkurenciádat!

 

A pályázatot megírtuk, beadtuk, nyertek és most dolgozhatunk…

A GINOP és VEKOP pályázatokon elindult partnereink szakmai területe az 5G hálózatépítő cégtől a Budai Várban működő éttermen át az oktatás – képzés, nagykereskedelem tevékenységi körén keresztül egészen a piacvezető ügynökségig terjedt. Ezeknél az ügyfeleinknél integrált irányítási rendszer, minőségirányítási rendszer, szervezeti struktúra-váltás, stratégiai és üzleti folyamatfejlesztés témaköreiben kezdtünk el projekteket konzultálni 2021. januárjától, miután partnereink a pályázat fő irányvonalába eső eszközbeszerzési tevékenységeiket már lezárták, vagy folyamatban van azok lezárása. Ezeknél a pályázatoknál is látható az a komplex gondolkodási forma, amely jellemzi a jelen pályázati kiírásokat, mi szerint nem elég vasat venni, ehhez tudást, folyamatfejlesztést és képesség-növelést is kell alkalmazni, hogy az adott cég teljes folyamatai, azok hatékonysága és költségszerkezete a pozitív irányba mozduljon el.