Békésen és nyugodtan Békés városában

Hatékonyabban, takarékosabban kell várost vezetni

Hatékonyan?

A mai önkormányzati működés eljutott arra a minőségi szintre – ez természetesen nem jelenthető ki mind a 3200 önkormányzat esetében –, hogy az élen járók egyre magasabbra helyezik a lécet, ezáltal egyre magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak a városlakóknak és az ott működő gazdasági társaságoknak. Ennek minta értékű megtestesítője Békés város politikai és szakmai vezetése, hiszen ahol most tartanak, az dicsérendő, ahova pedig el akarnak jutni, az már valóban kiemelkedő!

 

Közös gondolkodás a Controll Zrt-vel

A rendszerváltást követő időszakban kialakult önkormányzati működésünk a mai napig magán hordozza azt a közgazdasági sajátosságot, hogy a teljes költségvetés közel 60-75%-át az intézményi működés költségei teszik ki. Ez önmagában egy szörnyű képlet, de ugyanakkor egy nagy lehetőséget is hordozó „önkormányzati valóság”.

Ha ebből az ökölszámból csak 5%-ot meg tudunk takarítani, akkor már sportpálya épülhet vagy orvosi rendelő, tehát érdemes és szükséges azon gondolkodni, miként lehet a költségvetési sorokon belül intézményi működést racionalizálni, a működést hatékonyabbá tenni.

Békés város polgármesterével ezen gondolatok mentén fektettük le együttműködésünk alapjait és az intézmények és gazdasági társaságok vonatkozásában végeztünk átvilágítást.

 

Következő lépések?

Döntési helyzetet teremtettünk több intézmény és gazdasági társaság vonatkozásában arra vonatkozóan, miként lehetne – vagy kellene – a működés jelenlegi struktúráján változtatni, hogy az a meglévő személyzethez, technikai és technológiai feltételekhez és kötelező szolgáltatások elvégzéséhez illeszkedőbb legyen. Bízunk benne, hogy a magasugró példát követve közösen világcsúcs kísérletet hajthatunk végre és olyan magasra helyezzük a lécet, amelyet megfelelő edzés és tréning után nagy biztonsággal ugorhatunk át közösen, egymás kezét fogva.

 Bonyolult ez? Nem, hiszen segítünk Nektek!

Várjuk jelentkezésedet!