Felnőttképzés

Duális Egyetemi Képzőhely

A több mint 30 éves működésünk, a velünk együtt dolgozó több mint 100 szakértő és tanácsadó tudása már biztosította az elmúlt időszakban is, hogy az utánunk jövő generáció számára projektjeinkről belső szakmai fejlesztéseinkről átfogó képet kapjanak. Mindezt felkért egyetemi oktatóként kollégáimmal örömmel vállaltuk, hiszen saját szakember állományunk fejlesztését és szakmánk további erősítését ezáltal is biztosítani tudjuk.

Kedves Leendő Egyetemi Hallgató!

A CONTROLL Holding Zrt. nevében köszöntünk cégünk honlapján és örülünk, hogy érdeklődsz a Debreceni Egyetemmel közösen kialakított duális képzésünk iránt.

Néhány gondolatot leírunk, hogy segíthessük döntésedet.

 

Kezdjük a tényeknél!

Magyarország legrégebbi és legnagyobb létszámú minőségmenedzsment és szervezetfejlesztési tanácsadással foglalkozó tanácsadó cége vagyunk és évek óta hitvallásként tekintünk arra a tevékenységünkre, hogy egyetemen oktassunk minőséggel, minőségmenedzsmenttel, szervezetfejlesztéssel kapcsolatban. Hisszük és valljuk, hogy az utánunk jövő generáció még többet fog tudni szakmánkról és komoly fejlesztéseket fog végrehajtani. Ezt igényli már jelenlegi partnerkörünk is, tehát ha ránézel referencialistánkra, láthatod: több ezres partnerkörrel rendelkezünk a gyártói és szolgáltatói körnél és nálunk van a legtöbb önkormányzati és államigazgatási szervezet is.

 

Miért fontos ezt tudnod?

Azért, mert azt ajánljuk fel Neked, hogy ha velünk együtt akarsz fejlődni, amit megtanulsz kiváló egyetemi oktatóktól elméletként, azt nálunk a gyakorlatban, rutinos tanácsadó mellett dolgozva készre formálhatod. Erről szól a duális képzés koncepciója, mert mit sem ér az elmélet, ha a diploma megszerzése után semmilyen önálló feladattal nem lehet megbízni a végzett hallgatót. Ezen a problémán lendítünk át Téged kollégáimmal együtt, mert gyakorlatot szerzel, sokat tudsz kérdezni, amire ráadásul még szakmánk legjobb auditori végzettségű tanácsadói válaszokat is fognak adni. Így lépésről lépésre építheted fel tudásodat és a diploma megszerzésekor már a CONTROLL Holding Zrt. ügyfélkörénél tett gyakorlati munkáid alapján rutinosan tudsz akár vezetői beosztást vállalni, mert tisztában leszel a vezetéselmélet és a minőségirányítás kapcsolatrendszerével.

 

Légy bátor!

Csak akkor jelentkezz hozzánk, ha bírod a munkát és valóban akarsz fejlődni! Lézengő, tudásfoszlányokból építkezni akaró hallgatóval nem tudunk mit kezdeni. Hamar átlátunk rajta és eltanácsoljuk a rendszerünkből. Tehát csak akkor jelentkezz, ha elkötelezett vagy a karrierépítésben, komoly cég komoly beosztására pályázol, amihez mi egy fontos lépcsőfokot fogunk jelenteni.

Ha bármilyen kérdésed van, vedd fel a telefont és hívd a 06-1-319-3071-es számot vagy írj nekünk a controll@controllzrt.hu e-mail címünkre. Gyorsan válaszolunk, hogy el tudd dönteni, hogy a duális képzésben részt kívánsz-e venni a CONTROLL Holding Zrt. támogatásával.

 

Ami Rólad szól:

Feladataid lesznek a CONTROLL Holding Zrt. tanácsadójával közös projektekben való részvétel.
A beosztásod tanácsadói, ilyen névjegyet nyomunk a kezedbe.
Nem diplomatatáska hordásra kérünk, hanem aktív részvételre, legyen az a MOL Zrt., a Sanofi, vagy éppen a kkv. szektorból valamelyik ügyfelünk.
 
Képességek: ahhoz, hogy itt helyt tudj állni, légy nyitott, ne félj tőlünk, merj kérdezni és legyen érzéked a team munkában való elegáns részvételhez!

DEK