Banner
Szolgáltatásfejlesztés magasabb szinten

Csomagelvesztés, lopások

Bár a honi sajtó kiemelt hírként kezelte az elmúlt időszakban a Liszt Ferenc Repülőtéren történt bőröndfelnyitásokat, elfelejtette a korrektség megtartásával azt hozzátenni, hogy ez a jelenség nemcsak Budapestre, hanem sajnos az összes európai repülőtérre jellemző negatív folyamat. Magyarázhatnánk ezt azzal, hogy szinte minden repülőtéren gondot jelent az alacsony kvalitású munkaerő tömeges biztosítása, hiszen ezek azok a folyamatok, amelyek automatizálása még a jövő feladata.

A Controll Zrt. már a 2000-es évek elején partnerkapcsolatot tartott fenn az ISO 9001 szabvány teljes MALÉV szintű kiépítésén keresztül a légiközlekedés szakmájával és visszaemlékezve az akkori ügyfélelégedettség-mérés adataira, ugyanezek a jelzések, ugyanebben a nagyságrendben már akkor is jelen voltak. Talán a médiát nem érdekelte abban az időben ez a téma, de tény, hogy jelen volt és az elmúlt évek technológiai és üzemeltetés fejlesztésének eredményeként sokkal átláthatóbb feladatként kezdhetjük meg tevékenységünket.

Mi a feladatunk?

Az Airport Security Zrt. szakmai feladata a csomagrakodással, szállítással, valamint a repülőgépek és a repülőtér takarításával kapcsolatos folyamatok végzése. A cég menedzsmentje már az elmúlt év negatív híreinek hatására komolyan átvilágíttatta szakmai folyamatait és együttműködve a rendőrség szakembereivel, hatékony intézkedéseket hajtott végre és hajt végre ma is. Vegyük azonban figyelembe, nem magasan képzett – és ezt már mi tesszük hozzá, elhivatott és lojális – munkaerővel kell ezt a tevékenységet elvégeznie, így az elmúlt 20 év tapasztalatai is csak kevésbé jöhetnek szóba, ha folyamatfejlesztésről beszélünk a múlt adataira építve. Miért is? Mert az utasforgalom és ezáltal a csomagforgalom is a többszörösére nőtt és azok a technikai és technológiai szabályok, amelyek szigorúan a mai napig is be vannak tartva, néha fellazulnak a jelentős forgalomnövekedés miatt. Tanácsadói szemmel ismételten a cég belső folyamatait belülről nézve megállapíthattuk, hogy azok az auditált irányítási rendszerelemek, amelyeket fel kell építenünk és újra kell szabályoznunk, már rövidtávon is biztosítani fogják a magasabb ellenőrzöttségi szinteket, a biztonságos csomagtovábbítást.

Várható eredmények?

Csak bízhatunk abban, hogy 2019-ben a munkavállalói kör szigorúbb felvételi rendszerén keresztül a személyi ellenőrzöttség színvonala tovább fog javulni, s ha ehhez hozzárendeljük az ISO 9001:2015 szabvány általunk konzultált nyomon követési folyamatait, akkor valóban hatékony, az elektronikus biztonsági rendszereket jobban támogató, ellenőrzött folyamatok állnak majd rendelkezésre.

Bonyolult ez? Nem, hiszen segítünk Nektek!

Várjuk jelentkezésedet!

  • Controll Zrt. 2019-01-22 11:03:41