Banner

Cégünk

A CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt-t azok számára alapítottuk, akik tisztában vannak vele, hogy a minőség több, mint egy tulajdonságot leíró fogalom - A MINŐSÉG MAGA AZ ÜZLET.

A minőséggel való kapcsolatunk egész életünket végigkíséri. Családunk, vállalkozásunk, termékünk, szolgáltatásunk minősíti partnereinken keresztül vezetői - irányítói munkánkat, különösen az alkalmazott módszereinket, vezetési technikánkat. A CONTROLL Holding Zrt-t 1989-ben azért hoztuk létre, hogy segítsük azokat, akik számára a minőség mindennapi életük mozgatórugója. Azokkal dolgozunk együtt, akik soha nem rendelik alá magukat a mások által megfogalmazott irreális céloknak, hiszen ők maguk jelentik a mintát mások számára.


A CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. 1989-ben sikeres üzletemberek alapították és néhány évi fejlesztést követően léptek ki a hazai tanácsadó piacra; Új stílust és tanácsadási tevékenységet hoztak létre, ezáltal képesek voltak megelőzni Európa jelentős tanácsadói cégeit a magyarországi projektek tekintetében.


Az első multinacionális vállalatok nagy része, akik a '90-es évek elején tőkét helyeztek el Magyarországon (IKEA, SUZUKI, McDonald's, SANOFI), igénybe vette tanácsadói szolgáltatásainkat. Büszkék vagyunk arra, hogy 1995-ben elindított közigazgatási ágazatunk közel 900 önkormányzattal és polgármesteri hivatallal van kapcsolatban a pályázatírástól az oktatásokon át a szervezetfejlesztési (ISO 9001, ISO 14001, ISO 50001, ISO/IEC 20000, ISO 27001, IATF 16949:2016, AQAP 2110, HACCP, CAF) tevékenységeik elvégzéséig.

Tanácsadási tevékenységünk mellett a tavalyi évben már átléptük a 30 ezer oktatott hallgatói létszámot, ami visszaigazolása annak az építő munkának, amelyet budapesti és vidéki irodahálózatunkon keresztül folytatunk. Vezető tanácsadóink MBA és doktori címmel rendelkező közgazdászok, jogászok, mérnökök és olyan államigazgatásban nagy tapasztalatokat szerzett szakemberek, akik elsőként kezdték el és fejezték be az adott szakterületen szervezetfejlesztési, folyamatracionalizálási, átvilágítási projektjeiket.

Amire büszkék vagyunk:

2023-ban már 34 évesek lettünk!

kép

Az elmúlt 25 évben a közigazgatásban megkezdtük a Közös Értékelési Keretrendszert (CAF) rendszerek kiépítését, amely az önértékelési rendszer eszköztárát felhasználva segíti a hivatalvezetői kör munkáját a minőségpolitika és minőségcélok megvalósítása terén. Az önértékelési rendszereken belül a belső erőforrások elemzését az eredményértékelés követi, amely ezáltal biztosítja, hogy a hivatali tervezés minden szintjén megjelenjen a tudatos előkészítés és ellenőrzés rendszere. A CAF rendszerek ráépülése az ISO 9001 ls Ket. követelményekre együttesen biztosíthatják az állampolgári minőség követelmények tudatosabb teljesítésére irányuló politikai szándékot. Tapasztalatunk, hogy a polgármesteri és jegyzői kör örömmel fogadta azt a kormányzati elhatározást, amely a CAF rendszerek általános bevezetését elvárásként megfogalmazta.

Akikre büszkék vagyunk:

Az "ISO csapatunk"

kép

A CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. fejlesztése önkormányzati és hatósági területeken lemérhető és elemezhető, biztosítva annak az országos tudásbázisnak a kialakulását, mellyel célunk az önkormányzati és államigazgatási területek minőség- és szervezetfejlesztésének végrehajtása, valamint működési paramétereinek javítása (ügyirat-statisztikai elemzések, új hivatali struktúra kialakítása, költségvetés-tervezési folyamatok támogatása, munkanap-fényképezés).


Az önkormányzatok által megfogalmazott igényt teljesítve építettük ki pályázatírási, koordinálási és projektmenedzsment tevékenységgel foglalkozó szervezeti egységünket, akik 2004-től a Magyar Közigazgatási Kar szakértőire vonatkozó minősítési követelmények teljesítését követően felkerült az MKK által minősített pályázati szakértők névjegyzékébe. 2018-ra az általunk megírt önkormányzati és vállalati pályázatok összértéke meghaladta a 105 milliárd forintot.

Kormány Tamás vezérigazgató

Cégtörténet